Keresés ebben a blogban

2015. október 5., hétfő

Gasztrotúrák I.- Bori Mami

Idén volt szerencsém már több étteremben is járni és megkóstolni számos finomságot. Leginkább a paleo ételekre esett a választásom, mivel már idestova két és fél éve ezt az étrendet, illetve életmódot követem. Nyáron néha tettem egy kis kivételt, és megengedtem magamnak néha a rizs fogyasztását is, ami ugyan gluténmentes, ám de gyorsan felszívódó szénhidrát. Így tettem egy kis kivételt, de azt tapasztaltam, hogy egyre több étteremben elkészítik a kiválasztott ételt úgy, ahogyan szeretném, ha kell hát mindenmentesen, azaz paleosan. Persze nem volt szükség mindenhol erre, ugyanis akad azért már olyan étlap, amely kínálatában paleo finomságok is szerepelnek.

Ilyen hely például az én nagy kedvencem, a gyöngyösi Bori Mami , mely nem egyszerű étterem és bisztró patinás környezetben. Számomra ennél sokkal többet jelent. Egy olyan ékszerdoboz, amely mindig inspirál még az életben is. A kulináris élvezetek kicsi Mekkája, mely igyekszik mindig megújulni és mindig valami pluszt belecsempészni a szürke hétköznapokba.



Lassan egy éve törzshely számomra. Sok kellemes élmény köt már ide. A felszolgálás színvonala változatlan, magas fokú, mely elégedettséggel tölti el a vendégeket. Végre egy olyan hely,ahol mindig jól érzem magam. Nagyon finom a Paleo sonkatáluk, a Pármai vitaminsaláta, a Padlizsánkrémük valami isteni, az Ánizsos kacsamell korona sült körtével ( gratin burgonya helyett nekem gyönyörű salátavariációval készítették el ) - egy kis  Bori Mami vörösbor mellé és a mennyországban érzem magam. A lazacos tálukat már többféle módon elkészítve volt alkalmam megkóstolni ( Lazac derék citrusos rukkolás saláta ágyon ) és persze a legnagyobb kedvencem a Baconbe bújtatott vajas jércemell roppanós párolt zöldségekkel - paleo. Valódi ízorgia egy-egy Bori Mami étel, de ugyanez vonatkozik a teákra is, melyekből igen nagy a választék. Többet kóstoltam már és mindig nagyon elégedett voltam. Kedvenceim még : a ház borai, a forralt bor, valamint a birsalma pálinka. Desszertet összesen egyet kóstoltam eddig, mivel paleos lévén e téren még komolyabban és aprólékosan meg kell válogatnom mit fogyasztok. Panna cotta  belga csokoládéval
( növényi tejszínnel készítve )-még ma is a számban érzem az ízét...

Egy kis ízelítő a kedvenceimből: 

Lazac derék citrusos rukkolás saláta ágyon 

Paleo sonkatál

Baconbe bújtatott vajas jércemell roppanós párolt zöldségekkel-paleo 

Ánizsos kacsamell korona sült körtével 

különleges és gazdag teakínálat 

Bori Mami vörösbor 



Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a már a Good Food magazinban is népszerűsített kis kulináris szigetet itt a Mátra lábánál.

Facebookos elérhetőségük: Bori Mami 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése