Az idei mézeskalácsaim, mézes díszeim:
Gasztronómai ízutazások- Hagyományos, Reform és Paleolit ételek, sütemények és desszertek Alapítva: 2010
Keresés ebben a blogban
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adventi koszorú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: adventi koszorú. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. december 2., hétfő
Mézeskalácsok 2019
Címkék:
advent,
adventi koszorú,
Karácsonyi,
mézes,
mézeskalács
2013. november 24., vasárnap
Mézes adventi koszorú 2013
Pénteken kisütöttem két nagy adag mézeskalácsot,amiből többféle díszt készítettem tegnap.Az egyik, a már szokásos adventi koszorú volt.Úgy terveztem,hogy idén kicsit újítok,s ezért is készítettem rá egy picike falut,tényleg csak egy parányit.Így jövő héten,advent első vasárnapján az első mécsest már ezen a koszorún fogjuk meggyújtani.
A kivitelezéskor kis gondot jelentett az,hogy a házikók és a fenyők hogy fognak megállni a terülőmázzal bevont alapon.De megoldottam,méghozzá ideiglenesen úgy,hogy hurkapálcákkal támasztottam meg hátulról,valamint apró fenyőtobozokkal,legalábbis a házikóknál.Egy éjszaka állás után szépen összeragadtak,s így már a támasztó pálcikákra nincs is szükség.

2012. november 20., kedd
Mézes asztali díszek és adventi koszorúk
Most már úgy néz ki,hogy tényleg vége!
Úgy értem,hogy vége a mézes koszorúk és díszek gyártásának,de már csak félve merem ezt írni is,mert egy hete is ezt gondoltam,aztán jött egy nagyon komoly és fontos megkérés,amit muszáj volt teljesítenem,sőt mi több annyira megtetszett a saját mintázatom az egyik koszorún,hogy a maradék tésztából készítettem még egyet magunknak is,s a múltkori helyett inkább egy ilyet választottam itthonra.A másik pedig jó kezekbe került...
Két kisebb asztali díszre is futotta még a levágott tésztadarabokból,éppen hogy.

asztali dísz egy fontos helyre...
Nekem jobban tetszik,mint amit a múltkor készítettem,nem hiába,mivel sokkal több időt szántam rá és jó állagúra sikerült az íróka.
Ebből a koszorúból kettőt készítettem,két egyformát,dupla annyi időt szántam rá,mint az előzőekre.Sikerült elérnem azt,hogy még nekem is nagyon tetszik.Ez az idei favorit,nem hiába,hiszen rengeteg munkám volt vele.
asztali dísz piros zselés alapon
asztali dísz
Címkék:
advent,
adventi koszorú,
Karácsonyi,
mézes
2012. november 13., kedd
A "fehér gyöngysoros" adventi koszorú
A hétvégén nem sikerült erről a koszorúról előnyös fotót készítenem,így ma újra hozzáfogtam.A napokban minden koszorú gazdára talált,vagyis a családtagok kapják majd karácsonyra és egyesek szülinapra.Én ezt a koszorút választottam ki magunknak,mivel sikerült egy fehér gyöngysorra hasonlító, ékszeres dobozkát varázsolnom rá,s ez most a favorit nálam,így ez marad,slussz passz!:)
Nagyításhoz katt a fotókra!
Nagyításhoz katt a fotókra!
2012. november 11., vasárnap
Mézeskalács harangok és Mézes adventi koszorúk
Csak nem nyugodtam és ma újabb-elvileg az utolsó- adventi koszorúkat gyártottam.Tegnap elkészítettem a tésztát,ma megformáztam, kisütöttem és díszítettem.A terjedő máz most jól sikerült.Végül elegáns formát adva neki csak simán fehérrel díszítettem. Készítettem még kör alakú koszorút is,zselatinos piros alapra írókáztam.Talán kevés időt adtam neki száradni,mert az egyébként tökéletes állagú fehér írókám egy kissé megfolyt rajta.Egy hosszú, direkt levél formájú asztali dísz-koszorú- is készült,az alapot nem festettem,hanem maradt a mézeskalácsszín,csak írókáztam,nem keveset...
És ki ne hagyjam a harangokat.Ennek az ötletét egy gasztromagazin végén találtam,pontosabban egy fotót.Gondoltam ezt én is el tudom készíteni,hiszen van több méretben pogácsaszaggatóm.A levél kicsit nagy lett,azt késsel formáztam.
Maradék tésztából pedig keresztszemes díszítést próbáltam...látszik,hogy mézeskalács hímzés terén még kezdő vagyok...:)
zselés alap
itt a megvilágítás nem a legjobb...
az elegáns külső...
ilyet először csináltam,látszik is...
2012. november 9., péntek
Mézes adventi koszorúk és Mézes adventi naptár dobozban
A héten mézillat terjengett a lakásban,s még talán ezután is fog...
Esténként mézeseket sütöttem,mézeskalácsokat dióval és nélküle-ezek fémdobozokban puhulnak.Készítettem két adventi koszorút és egy adventi naptárt is dobozzal.A tészta és az íróka receptjét: Mohától kölcsönöztem. Csodálatos alkotásai vannak a blogján!Több mint 20 éve készíti a mesterműveket,így praktikus tanácsokat bőven tud adni.
A fehér mázam először jól sikerült,mert a kontúrokat szépen meg tudtam rajzolni.Gyorsan meg is száradt.A terjedőmázam pedig túlságosan terjedt,híg lett és emiatt sokad bajlódtam vele.A piros mázat piros ételfestékporral készítettem úgy,hogy tetszőleges arányban kevertem az alapmázhoz.Lehetett volna sötétebb,de majd talán legközelebb. Kísérletezek még...
A piros máz itt-ott megfogta a fehéret és elsőnek az is folyósabb lett.Később kevertem még hozzá keményítőt,akkor már jó lett,de már későn,mert már csak apró korrigálásokat tudtam végezni vele.Nem mondhatnám,hogy a kezem nem remegett,pedig ötletem és fantáziám van bőven,de egy remegő kéz képes mindent elrontani...
Így tegnap egész este csak kritizáltam a műveimet és azzal próbáltam nyugtatni magam,hogy mindenkinek van egy sajátos stílusa,talán az enyém ilyen...A tavalyi koszorúk más jellegűek voltak,a Kategóriákon belül az advent és a mézes címkéknél valahol fellelhetőek.
Terveim között szerepel még térbeli harang és fenyő készítés is,de szeretnék még más jellegű mézesekkel is próbálkozni...

egyéb,
Karácsonyi,
mézes
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)