Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Desszertek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Desszertek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 12., csütörtök

Panna cotta ( Paleo )

A panna cotta egy könnyű olasz desszert különlegesség, melyet paleo változatban készítettem el. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, s gyorsan el is fogy. 




Panna cotta ( Paleo )

Hozzávalók 3 főre:

- 250 ml mandulatej
- 200ml cocomas ( kókusztejszín )
- 1 kiskanál nyírfacukor
- 2 kanál zselatin
- 1 vaníliarúd kikapart belseje
- késhegynyi őrölt kardamom
- friss füge -személyenként 1-2 darab
- egy kis marék pirított mandulaszirom
- egy fél gránátalma magja
- víz és 1 kiskanál nyírfacukor 

A mandulatejet, a kókusztejszínt, valamint a fűszereket a vanília héjával együtt feltesszük főni. Az egy kiskanál cukrot a zselatinnal elkeverjük. A tejes részt közepes lángon felforraljuk, majd elzárjuk és kivesszük az egész vaníliát belőle. Ezután csomómentesre keverjük benne a cukros zselatint. Körülbelül 5 percig keverjük. Tetszőleges formákba öntjük és megvárjuk, amíg kihűlnek. Legalább 6 órára hűtőbe tesszük szilárdulni. 
Tálalás előtt a gránátalmamagokból  a víz és a cukor segítségével szirupot főzünk. Majd ebben a szirupban a negyedekbe vágott fügét is megfürdetjük.
Ha műanyag formába készítettük el a panna cottát, akkor abból úgy boríthatjuk ki könnyen, hogy a formát előzetesen forró vízzel felöntött edénybe állítjuk. Várunk pár percet és amikor meglazult, könnyen tányérra tudjuk borítani. Ha kerámia formában készítettük, akkor onnan csak egyszerűen kikanalazva fogyaszthatjuk.
Én a tányéros változatot készítettem el. A kiborított desszertem köré a szirupból locsoltam, a füge darabokkal díszítettem és mandulaszirommal szórtam meg.

Jó étvágyat!







Tojáshab desszert fügével ( paleo )

A következő desszertet körülbelül egy hónapja készítettem. Szerettem volna egy könnyű,de finom édességet délutánra, így kitaláltam ezt a gyorsan elkészíthető habot.
Fontos, hogy szalmonella ellen kezelt tojást használjunk a tojáshab elkészítéséhez.És mivel sokáig nem tartja meg az állagát szobahőmérsékleten,valamint nyers tojásról van szó, így tálalás után rövid időn belül fogyasszuk el!



Tojáshab desszert fügével ( paleo )

Hozzávalók 2 főre:

- 2 db tojásfehérje ( M-es tojásé )
- 200ml cocomas
- 1 ek.nyírfacukor
- csipet Himalája só
- őrölt fahéj
- személyenként 3-4 db paleo keksz ( nálam a saját fügés-gyömbéres kekszem)
- férbevágott friss füge
- pirított szeletelt mandula
- egy kiskanál akácméz vagy gesztenyeméz

A tojásfehérjét a nyírfacukorral és a sóval kemény habbá verjük. A kókusztejszínt is habosra verjük, majd a tojáshabbal óvatosan összekeverjük. Kistányérokra halmozunk belőle egy keveset, és megszórjuk kekszdarabokkal, majd újra egy kis habot teszünk rá, végül  újabb keksz darabok. Kis desszertes poharakban is összeállíthatjuk. Megszórjuk fahéjjal és a mandulaszirmokkal. Kevés mézzel meglocsoljuk és friss fügével tálaljuk.

Jó étvágyat!



2014. június 1., vasárnap

Paleo eperkrém kókusszal

Gyorsan, főzés nélkül elkészíthető üdítő desszert a nyári melegben.


Paleo eperkrém kókusszal

Hozzávalók 3-4 főre:

- kb. 80 dkg friss érett eper megmosva és feldarabolva
- 200ml Cocomas kókusztejszín behűtve
- 1-2 evőkanál eritrit
- 1 kanál citromlé
- kókuszreszelék
- friss menta

Az epret az édesítővel együtt egy botmixer segítségével teljesen simára turmixoljuk. A kókusztejszínt elektromos habverővel felhabosítjuk, majd óvatosan hozzákeverjük az eperturmixot és a citromlét. Simára keverjük és poharakba osztjuk szét. 24 órára betesszük a hűtőbe dermedni. Másnap tálalás előtt megszórjuk kókuszreszelékkel és mentával díszítjük.

Jó étvágyat!







2014. május 24., szombat

Csokis poharas krém

A héten megérkezett a nyár hozzánk is.A nagy melegben nem szívesen kapcsolom be a sütőt desszert készítéshez, ilyenkor inkább sütés nélküli finomságot alkotok. Ma egy élő édességet dobtam össze Lénárt Gitta Élő édességek könyve alapján. Egy kicsit a hozzávalók adagján változtattam ahhoz mértem, hogy miből mennyi volt itthon. Nagyon finom és laktató ebéd utáni desszert.
Három adag lett belőle. Tökéletesen beleillik a paleo étrendbe. Bármilyen gyümölccsel variálható.


Csokis poharas krém

Hozzávalók 3 személyre:

első réteg:
- 10 dkg beáztatott mandula ( nálam mandulaszirom pár percre beáztatva langyos vízbe )
- 5 dkg mazsola ( én ezt is beáztattam pár percre )
- 1 evőkanál kókuszreszelék
- fél kávéskanál fahéj

második réteg:
- eper feldarabolva
- banán feldarabolva

harmadik réteg: csokikrém
- 15dkg kesudió
- 2 evőkanál folyékony méz
- 1 evőkanál holland kakaópor
- víz

a díszítéshez: 
- kókuszreszelék
- egész eper

Az első réteghez a hozzávalókat késes aprítógépbe tesszük és morzsalékosra daráljuk össze. Csinos poharakba/kelyhekbe osztjuk szét ezt a morzsát egyforma mennyiségben. Erre jön egy réteg feldarabolt eper és egy réteg feldarabolt banán ( poharanként nekem 1-1 kisebb banán ment bele ). A csokikrémhez a hozzávalókat annyi vízzel együtt daráljuk,turmixoljuk össze,hogy ne legyen nagyon folyós, hanem egy sűrű öntetet kapjunk. Apránként adagoljuk hozzá a vizet. Ezt a krémet öntsük a gyümölcsük tetejére. Tegyük a hűtőbe legalább egy órára. Tálalás előtt szórjuk meg a tetejét kókuszreszelékkel és díszítsük eperrel.

Jó étvágyat!

forrás:









2013. január 2., szerda

Aranyló narancsos krémkehely

Új év kezdődött,de menthetetlen romantikus karácsony imádóként nálam még tart az ünnep...

Mindig olyan üres,keserédes érzés az év első napjaiban bármit is csinálni és mondani,mert véget ért az év legszebb ünnepe,s olyan jó volt ezt újra átélni...aztán elköszönt az óév és új reményekkel telve beköszöntött az új.Véget ért valami,s nyakunkon az új.Vajon mi fog változni,vajon jobb lesz,mint az előző,vagy ahogy sokan mondják tényleg lehangolóan rossz? 

Mindig máshol keressük a boldogságot,elégedetlenkedünk,s kevesen vesszük észre,hogy mekkora kincs birtokában vagyunk és azt,hogy boldogok lehetünk ma is,csak akarnunk kell...
Mindenkinek más hozza meg ezt a felemelő érzést,s jobban tesszük,ha megpróbálunk legalább kicsit örülni annak,amink van,megtalálni a legapróbb dologban is az örömet,minthogy egész életünkben mindig másra vágyjunk,ahelyett amink már ebben a pillanatban is van...
Nem tettem fogadalmat az új évre,hiszen az esetek nagy többségében úgyis megérzéseim,vagy a szívem alapján cselekszem...én már ilyen maradok.Üzenem a világnak: Nem adom fel az álmaimat! ( legalábbis egyelőre még nem jött el az az idő...)

Az idei év első desszertjét mutatom be. Isteni finom,krémes,gyümölcsös desszert,hogy megédesítse az év első napjait.Ez az adag 2 személynek,vagyis 2 nagyobb kehelyre szól.Az ötlet most is: saját :)



Aranyló narancsos krémkehely

Hozzávalók: két főre,két nagy kehelyre:

- 50 darab Amaretti keksz ( olasz mandulás keksz)
- brandy
- 250 g mascarpone ( olasz) 
- 1 mokkáskanálnyi őrölt fahéj
- 2 kanál méz
- 1 narancs húsa felkockázva hártya nélkül
- 4 kiskanál narancslekvár ( házi)
- 2 kanál étcsoki reszelék
- 200ml 30%-os habtejszín
- 2 kanál eritrit vagy más édesítő
- 2 cs. habfixáló
- 2 kanál darabod dió

Kelyhenként 20-20 darab Amaretti kekszet félbetörünk és a kelyhek aljára pakoljuk.Egy-egy kupicányi brandyvel meglocsoljuk.A mascarponet a mézzel és a fahéjjal krémesre keverjük,majd 1,5-1,5 púpozott kanálnyit a brandys Amarettire simítunk.Ezután a felkockázott narancsot tesszük rá,majd 5-5 szem félbetört Amaretti kekszet.Erre jön egy kevés narancslekvár és brandy,majd 1-1 kanálnyi étcsoki reszelék.A tejszínt az édesítővel és a fixálóval kemény habbá verjük és csillagcsőrös habnyomózsák segítségével a tetejét díszítjük vele. Feldarabolt dióval megszórjuk és pár csepp narancslekvárt csepegtetünk rá.Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

Jó étvágyat és Sok finomságot erre az évre!





















2012. november 15., csütörtök

Gingerbread-Apple Trifle

Ezt a desszertet én kereszteltem a fenti névre.Mézeskalácsos-almás krémkehely ez,ami szintén saját ötlet alapján készült a hét elején.Amikor nagyon vágyunk valami krémesen finomra,ami gyorsan elkészíthető,akkor ezt készítsük el.
Kiváló karácsonyi desszert . Tapasztalatom szerint egy adag bőven sok is egy főnek,legalábbis mi nem bírtunk el vele.Isteni finom,igazán krémes,illatos desszert.



Gingerbread-Apple Trifle 


Hozzávalók 2 főre:

- kb. 6 marék apróra tört mézeskalács ( saját készítésű)
- édes fehérbor ( pl.Tokaji aszú)
- 40-45 dkg mascarpone
- fahéj
- fejenként 1-1 darab normál méretű alma reszelve
- porcukor
- egész mézeskalács fejenként 1 darab

A kelyhek alját egy-egy marék összetördelt mézeskaláccsal kirakjuk.Meglocsoljuk 1-1 evőkanál borral. Ezután a krémből teszünk rá egy réteget: ehhez a mascarponet elkeverjük 1 kiskanál őrölt fahéjjal, 2 kanál borral és 4-5 kanál porcukorral.A krémes réteg után újabb réteg mézeskalács jön,majd fejenként 1 kiskanál porcukorral és csipetnyi fahéjjal elkevert reszelt alma következik. Erre jön egy újabb mézeskalácsréteg,majd a krémből annyi,hogy púpos legyen.A tetejét fahéjjal megszórhatjuk és egészben hagyott mézeskaláccsal díszíthetjük.Hűtőben tároljuk fogyasztásig!

Jó étvágyat!








2012. október 25., csütörtök

Töltött aszalt szilva fánkocskák

Erre a receptre még a 2010-es októberi NLK-ban leltem rá,ahol Vrábel Kriszta  receptjeként díszelgett. Már két éve megtetszett,mert pofon egyszerű elkészíteni,tuti desszert egy hideg téli vasárnapi délután,amit a legjobb frissen elfogyasztani.Kis módosítással készítettem el.Az utóbbi évek egyik legfinomabb,legkülönlegesebb desszertje ez.Fontos összetevője a finom édes fehérbor,ami nálam a korábban már említett spanyol Pigalle olée,de szerintem a Tokaji aszú is nagyon jó választás hozzá.És akkor már ne szégyenlősködjünk,mert nemcsak a tésztába kell tennünk az édes nedűből,de nyugodtan gurítsunk le egy-egy kortyot minden aprócska fánk után...



Töltött aszalt szilva fánkocskák
2-3 főre

Hozzávalók:

- 20 dkg puha,magozott aszalt szilva
- blansírozott egész mandula annyi,ahány aszalt szilva szem van - kb. 6 dkg
- 5 evőkanál mandulaliszt és 2-3 evőkanál sima liszt
- 2 evőkanál porcukor
- édes fehérbor:Pigalle olée spanyol bor,vagy Tokaji aszú -annyi amennyit felvesz a tészta
- étolaj a sütéshez
- a tetejére: porcukor vagy szőlőcukor

Minden szilvába tegyünk egy-egy szem mandulát.A liszteket keverjük össze a porcukorral és annyi borral,hogy folyós,de sűrű tésztát kapjunk.Keverjük csomómentesre. A szilvákat mártsuk bele jó alaposan a  masszába és bő,nagyon forró olajban süssük aranybarnára a fánkokat.Gyorsan megsül.A felesleges zsiradékot itassuk le róla.Melegen,porcukorral meghintve tálaljuk.

Jó étvágyat!














2012. október 22., hétfő

Diós-kókuszos reformpalacsinta

Ez a palacsinta saját recept, pár hete készítettem.Nem hagyományos palacsinta,mivel zabpehelylisztből és kókuszlisztből készült.Könnyű tészta az alapja,a töltelék finom diós-mazsolás,a tetejét pedig kötelező meglocsolni egy kis olvasztott tejszínes fehércsokival.
Kicsit nehezebb megfordítani,mint a hagyományos palacsintát,mivel lágyabb az állaga,de megéri a munkát.




Diós-kókuszos reformpalacsinta

Hozzávalók a palacsinta tésztához:

- 2 egész tojás
- 2 evőkanál Demerara nádcukor
- csipet só
- 125 g kókuszliszt
- zabpehelyliszt adagolva kanállal
- kb. 750ml tej
- fél dl szénsavas ásványvíz
- 2 evőkanál étolaj
- 1 kupica kókuszlikőr

Hozzávalók a töltelékhez:

- 280 ml tej
- 3-4 ek nádcukor
- 1 marék mazsola
- 1 evőkanál vaíliakivonat
- 20 evőkanál darált dió

A tetejére:

- olvasztott fehércsoki
- dióbél

A tészta hozzávalóiból palacsintatésztát készítünk.Kevés olajon, a szokásos módon kisütjük a palacsintákat. Kb. 8 darab lesz belőle.Kicsit vastagabb,mint a hagyományos palacsintatészta.Tartsuk melegen a töltésig.
A töltelékhez a tejet a cukorral, a mazsolával és  a vaníliával felforraljuk,majd elzárjuk a gázt és beleöntjük a diót.Jól elkeverjük és lefedjük pár percre.Ezzel a töltelékkel töltjük meg a palacsintákat.Feltekerjük és olvasztott fehércsokival díszítjük,valamint dióbéllel megszórjuk.Hidegen is isteni finom ám!

Jó étvágyat!





2012. október 11., csütörtök

Birsalmakrémleves pirított mandulával

2 hete kaptam Anyától egy hatalmas kosár házi,bio birsalmát.2kg birsalmasajt már lassan egy hete érik a kamrában,némelyik dióval bolondítva,13-15 darabból 4 személyes isteni finom krémlevest készítettem,bár  krémes desszertnek is hívhatjuk,mivel édes,de alig.Jól érezhető benne a zamatos,friss,egészséges birsalmapüré. És egy nagy tálnyi birsalma az asztal aktuális díszeként még mindig várja végső sorsát.
Nagyon szeretjük,főzeléknek,krémlevesnek,sajtnak,de csatninak is húsok mellé.No,és sütiben pedig remek!Gondoljunk csak a tavalyi Töltött mézesekre :)
Ez a recept saját ötlet alapján készült.Kiváló lélekmelengető őszi-téli előétel,főétel és egyben desszert is.



Birsalmakrémleves pirított mandulával

Hozzávalók 4 főre:

- 13-15 db szép nagy érett birsalma
- 2 dl akácméz
- 1 dl agave szirup
- fahéj, szegfűszeg, gyömbér, ánizs, kardamom( mind őrölve) ízlés szerint
- 1 nagy narancs leve
- 300g mascarpone
- pirított szeletelt mandula
- juharszirup

A birsalmákat megmossuk és felkockázzuk.Csakis egészséges és nem sérült,kukacos darabokat tegyünk bele egy mély edénybe.Öntsük fel annyi vízzel,ami jól ellepi és forraljuk fel.Forrás után alacsony lángon addig főzzük amíg jól megpuhul a gyümölcs. Ezután a főzővízből 5-6 decit tegyünk félre.A gyümölcshúst burgonyanyomón passzírozzuk át,az sem baj,ha a héjából is kerül bele.Ezután az egészet fűszerezzük,édesítsük a mézzel és az agavéval,majd a félretett főzővizet apránként adagolva hozzá botmixerrel szép simára pürésítsük. Tegyük fel főni újra,majd amikor már kezd forrni,keverjük bele a mascarponet,majd ezzel együtt újra pürésítsük.Forraljuk fel,szedjük melegen tálkákba,locsoljuk meg spirális alakban juharsziruppal és a közepébe szórjunk pirított mandulát.

Jó étvágyat!









2012. május 28., hétfő

Juharszirupos-kókuszbundás sült alma

A bundás almát szerintem mindenki ismeri,de az én változatomat még talán nem.Bár,lehet,hogy mások is próbálkoztak már palacsintatésztát kókuszlisztből készíteni.Egy biztos,nagyon jó párost alkotnak az almával.
Hidegen,melegen egyaránt fogyasztható!


Juharszirupos-kókuszbundás sült alma

Hozzávalók:

- 4-5 db nagy alma 
- 1 tojás
- 2 kanál cukor
- csipet só
- 5 púpozott evőkanál kókuszliszt
- 5 púpozott evőkanál sima liszt + egy kevés a forgatáshoz
- 600ml tej
- 1 kanálnyi szódavíz
- étolaj(majdnem egy liter)
- csipetnyi őrölt ánizs
- 2 dl juharszirup

Az almák magházát egy csumázóval eltávolítjuk,majd nagyon vékonyan meghámozzuk.Egyforma ,kb 3mm vastag szeletekre vágjuk fel.Az almakarikák minden oldalát kevés lisztbe forgassuk bele és tegyük félre.
Sűrű palacsintatésztát készítsünk így: a tojást a sóval és a  cukorral keverjük el.A kétféle lisztet és a tejet egymás után keverjük bele váltakozva és sűrű tésztát állítsunk össze.A szódát  a végén adjuk hozzá.Csomómentesre keverjük és tegyünk félre.
Olajat forrósítsunk egy mély edényben.A lisztes almakarikákat egy villa segítségével forgassuk bele  a kókuszos palacsintatésztába és kicsit csöpögtessük le.A bundás almát-mindig csak egyet- tegyük bele a forró olajba és mindkét oldalát jó ropogós pirosra süssük.Konyhai papírtörlőre szedjük ki és itassuk le róla  a felesleges zsiradékot.Egy szép kínálótálra halmozzuk a bundás almákat,majd amikor már mindet kisütöttük egy csipet őrölt ánizst szórjunk végig rajtuk és öntözzük meg gazdagon juharsziruppal.

Jó étvágyat!


Megjegyzés: A sütés közben esetleg lecsöppenő tésztadarabokat rendszeresen távolítsuk el,mert könnyen megéghet és ráragadhat a bundás almákra!


2012. május 26., szombat

Kókonpityere-az epres- vaníliás piskótapuding

Nincs is jobb,mint a friss házi sütemény és lehetőleg üde idénygyümölcsökkel!Mindig is nagy rajongója voltam az epernek és szezonban igyekszem lehetőségem szerint naponta fogyasztani ebből a mennyei mannából.Nem ismerek olyan embert,aki ne szeretné ezt a gyümölcsöt magában vagy süteményekben.No,és ott van az eperlekvár is!Mmmm....
Most egy érdekes sütit készítettem belőle,egy hűsítő nyári desszertet.Igen gyorsan elkészül és jó vendégváró,illetve gyereknap lévén jó kis parti desszert lehet.
A Kókonpityere receptjét egy receptkönyvben fedeztem fel pár éve( Négy évszak házi süteményei),ahol málnával szerepelt és baracklekvárral készült.Én elővettem az egyik tavalyi házi eperlekváromat és nem sajnáltam.Az eperből is a dupláját tettem bele és így volt a jó.Az elnevezés enyhén szólva vicces,de jókedvre derít,valójában egy Epres-vaníliás piskótapudingról van szó és természetesen pudingpor nélkül.
Bár én nem kóstoltam,de Peti szerint bomba jó desszert.Valójában az ő álma volt,hogy egyszer ezt elkészítsem,én beértem egy nagy tál-nagyjából 1kg-friss eper habzsolásával:)


Kókonpityere
(Epres- vaníliás piskótapuding)
kb. 8 főre

Hozzávalók a 6 tojásos piskótához:

- 6 db friss tanyasi tojás
- 35 dkg porcukor
- 12 evőkanál víz
- 30 dkg liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- csipet só

A töltelékhez:

- 4 dl tej
- 2cs. vaníliás cukor
- 4 evőkanál porcukor
- 4 tojássárgája
- 1 kg friss érett eper ( vagy málna)
- 1 kis üveg házi eperlekvár
- 1 kupica rum
- fél citrom reszelt héja
- késhegynyi vanília őrlemény(saját ötlet)

A piskótát készítjük el először.Ehhez a tojásokat szétválasztjuk.A fehérjéket csipetnyi sóval és 5 dkg porcukorral kemény habbá verjük.A tojások sárgáját habosra keverjük a 30 dkg porcukorral.Én elektromos habverőt használtam.Kanalanként hozzáadjuk a vizet és közben keverjük.A sütőporral elkevert lisztet apránként beleszórjuk és csomómentesre keverjük.Én elektromos habverővel tettem.Fakanállal lazán adagoljuk hozzá  a kemény tojáshabot és csomómentesre,simára keverjük óvatosan,hogy a habot ne törjük össze.Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a masszát és előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük.Még melegen eltávolítjuk az aljáról a sütőpapírt és hűvös helyen kihűtjük, majd felkockázzuk.
A vaníliakrém következik: Ehhez  a tejet 2 csomag vaníliás cukorral , a porcukorral és a tojások sárgájával csomómentesre keverjük és vízgőz felett besűrítjük,majd kihűtjük a krémet.
Az epret megmossuk és kicsumázzuk.Az eperlekvárt a rummal, a vaníliával és a citrom héjával gyorsan felforraljuk.
Előveszünk egy nagy méretű jénait és lerakunk egy sor piskótát.Ezeket meglocsoljuk a lekvárral,majd megpakoljuk félbe vágott eperdarabokkal.Ezután a vaníliakrémmel megöntözzük,majd újra ezt a sorrendet követve megpakoljuk a tálat addig,amíg minden hozzávaló elfogy.Tálalásig hűtőbe tesszük.Hidegen tálaljuk.

Jó étvágyat!

















2012. március 4., vasárnap

Mézes-kókuszos rolád

A napokban volt időm szétnézni a fotóim között és még mindig találtam olyan recepteket,amelyek még nem szerepelnek a blogon.Ez is egy ilyen.Desszert,de alig édes,inkább kellemesen ízes ,reform süti.
Lesz még két süti recept és ha jól emlékszem 2 étel recept is,amire rábukkantam.
Tehát ez sem most készült,s a többi sem,amiket a napokban láthattok majd.Muszáj ezekkel kezdenem,mert megint elcsúszok és kimarad pár igazán jó fogás.

A süti receptje Az Ízek és érzések c. gasztromagazinban található.(karácsonyi szám) Még az ünnepek alatt bejelöltem magamnak.Alig kell hozzá valami és gyorsan elkészíthető.Én picit változtattam rajta,például narancshéjat használtam citromhéj helyett, a vízből 1 dl-vel többet tettem bele és  a mézből is egy kanállal többet.Nekem így volt jó.Nem igazán szeretem a búzadarás ételeket,de ennek kedvéért kivételt tettem,főleg mert reform süti és véletlenül volt itthon tönkölybúzadara.
Egész finom kis desszert lett belőle,egyáltalán nem émelyítő,sőt,épp el van találva benne  a méz aránya még így is,hogy 1 kanállal többet tettem bele.

Amikor elkészítek egy receptet,közben mindig jegyzetelek mellé: min változtatok,miből teszek többet vagy kevesebbet,mennyi ideig sült valójában és hogy ízlett.A receptjeim tele vannak feljegyzésekkel és néha még kis papírcetlikkel is,vagy kis csillagocskákkal,amivel jelzem magamnak,hogy szeretném majd elkészíteni.Amikor saját receptet alkotok,akkor több időm megy el az írással,mert akkor én találom ki az egészet.De ez így van rendjén!


Mézes-kókuszos rolád

Hozzávalók:

- 25 dkg tönkölybúzadara
- 5 dkg kókuszreszelék
- 5 dkg mazsola
- fél narancs reszelt héja
- 1 kiskanál őrölt fahéj
- 1 kiskanál vaníliaőrlemény
- csipet só
- 7 dl víz
- 6 evőkanál akácméz

A tálaláshoz:

- őrölt fahéj
- narancsgerezdek

A búzadarát néhány percig kevergetve szárazon pirítjuk egy széles karimájú edényben. Azután félrehúzzuk és a méz és víz kivételével az összes hozzávalót beletesszük.Visszatesszük a tűzre,megkeverjük.Erre jön  a víz és 6 percig így főzzük.Időnként megkeverjük.Ezután hozzáadjuk a mézet és jól elkeverjük.2percig még főzzük.Még forrón folpackkal kibélelt őzgerincformába öntjük és  a tetejét elegyengetjük.Hideg kövön hagyjuk hűlni,majd a hűtőben minimum 2 órát hagyjuk dermedni.Tálcára borítva szeleteljük. Fahéjjal meghintett kis tányérokon narancsgerezdekkel tálaljuk.

Jó étvágyat!





2011. december 20., kedd

Mákos guba karácsony módra




Mákos guba karácsony módra

Hozzávalók:

- 8 db kemény vajas kifli
- 5 dl tej
- 5 evőkanál porcukor
- 10 dkg darált mák
- 3 dkg vaj
- 1 cs. vaníliás cukor
- 5 dkg kandírozott citrom
- 5 dkg kandírozott narancs
- 2 tojásfehérje
- Marmalade lekvár ( narancs-gyömbér hmmm...)

A tejet, a vajat, a vaníliás cukrot  és 1 evőkanál porcukort meglangyosítunk,de ne forraljuk fel! A kifliket felkarikázzuk és a langyos tejet rájuk öntjük úgy,hogy mindegyikre jussom.A mákot a maradék porcukorral és  a kandírozott gyümölcsöket összekeverjük. A tejben áztatott kifliket egyenként beforgatjuk a mákos keverékbe és egy kerek vajjal vastagon kikent jénai tálba sorakoztatjuk szorosan egymás mellé.Nekem több emelete lett.Az egészet megkenjük a lekvárral.Kevés porcukorral a tojásfehérjéből kemény habot verünk és azt egyenletesen eloszlatjuk a mákos guba tetején.Én kis szarvakat húztam felfelé a habból.Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a hab megkeményedik és a kis csúcsok egy picit megbarnulnak.Kb. 10-15 perc.
Melegen tálaljuk!Aki úgy gondolja még egy kis lekvárt adhat mellé.

Jó étvágyat! 

A mákos guba főétel vagy desszert???
Gondban vagyok vele....Szerintem desszert,de mindig a főételek között találtam meg és korábban is annak készítettem el csak kandírozott gyümölcsök nélkül. Nemrég valahol azt olvastam,hogy bizonyos helyeken ez volt régen a karácsonyi főétel.Nos,most nekünk is az volt,bár nem karácsonykor,hanem advent 4.vasárnapján,de karácsonyinak tudtuk be:)





2011. szeptember 18., vasárnap

Szalámi csemege

Tegnap ebéd készítés közben összedobtam egy kis csemegét,amit szaláminak neveztem el.Volt egy régóta őrzött receptem,ahol fura néven szerepelt,nem is értem miért kapta ezt a nevet: Bagoly szezámos roládja.Picit belenyúltam most is a receptbe és pár perc alatt összeállítottam a 2 kis rúd szalámit,amik aztán bekerültek 4 órára a hűtőbe és délutánra különleges finom kis csemegévé értek össze az ízek.
Egészséges,de legközelebb méz és vaj nélküli változatot is készítek majd.


Szalámi csemege

Hozzávalók 2 rúdhoz:

200g napraforgómag
200g mazsola
70g hántolt földimogyoró
1 csomag datolya és pár szem aszalt szilva= össz. a kettő 200g
4 ek. vaj (nem margarin!)
2 ek.folyékony méz ( akác)

A forgatáshoz
szezámmag
kókuszreszelék

A napraforgómagot,a mazsolát,a mogyorót,az apróra vágott datolyát és szilvát robotgépben nagyon apróra daráljuk.Ezután hozzáadjuk a vajat és  a mézet és jól összegyúrjuk.Két kezünk közt 2 majdnem egyforma rudat formázunk és egyiket kókuszreszelékbe ,másikat szezámmagba forgatjuk jó vastagon. 4 órára betesszük a hűtőbe ,hogy összeérjenek az ízek.Éles recés késsel könnyen szeletelhető.Tálcára szedve  nagyon mutatós vendégváró!

Jó étvágyat!